2010. július 25., vasárnap

Lady's Necklace

Nemrég sajátítottam el ezt a technikát. Nagyon türelemigényes, azt meg kell hagyni, de a végeredmény nagyon szép lesz és megéri a sok munkát.



Hogy miért ezt a nevet adtam neki, az egy elég érdekes történet. Az egész úgy kezdődött, hogy nekem megtetszett egy internetes játék, melynek neve World of Warcraft. A játék annyira megfogott, hogy képes voltam éjjeleken keresztül fennülni és játszani, miközben új érdekes emberkéket ismertem meg. Egy idő után Skype-on konferenciákat szerveztünk, beszélgettünk és így együtt, könnyebben játszódtunk. Akikkel beszélgettem srácok voltak és csodálkoztak, hogy én lány létemre Warcraft-ozok (tetszett is nekik). Végül mikor már összeszoktunk és egy csapatként "éltünk" a virtuális világban, azt mondták, hogy én vagyok az ők Sylvanas Windrunner-je, az egyetlen női uralkodó tünde, aki az élőholtak vezére.
Nos a világban volt esély arra, hogy kapj egy ehhez hasonló nyakláncot, amelyet az úrnő adott egy alattvalójának, kit harcba küldött. A láncot vissza kell neki adni, majd ő énekelve, egy szellemekből álló kórus kíséretével, felidézi a harc bukását.
Most, hogy már nem játszok, a kis csapatom és a velük töltött másfél esztendő emlékére készítettem e láncot, mert ahányszor a kezembe veszem, talán én is felidézem a szép emlékeimet.

6 megjegyzés:

  1. Ez valoban olyan WOW-os ekszer...Gyonyoru munkaval. Nagyon szepen tudsz banni a drottal. Irigyellek!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a szép szavakat!
    Kedves Kinga!
    Neked is vannak csodaszép ékszereid, amiket én is megirigyeltem :). Én meg tapogatózom valójában és próbálok rájönni, hogy melyik technika az, amelyikben akár remekelhetek.

    VálaszTörlés
  3. Toñi Payseo, mi favorito carriles. :)
    Animoke, örvendek, hogy tetszenek az alkotásaim! Üdvözöllek a "világomban" :)

    VálaszTörlés